x

Híreink

 - A világon található gleccsereknek még a számáról is igen eltérőek az elképzelések, 200 ezertől 300 ezerig terjed becsült számuk, és a róluk »
 A kortárs magyar játékfilmekkel és dokumentumfilmekkel ismerteti meg a vajdasági mozirajongókat a Magyar Film Délvidéki Hete rendezvénysorozat, »
II. Erzsébet királynő magángyűjteményének ritkán látható darabjait is felvonultatja a londoni British Museum nagyszabású lótörténeti kiállítása, amelyen »
Nyilvánosságra hozták a londoni Kensington Gardensben álló Serpentine Gallery Aj Vej-vej kínai máskéntgondolkodó művész által tervezett idei nyári »

Ti küldtétek - ma futó programok

Ih rendezvényközpont


2008. szeptemberében nyitotta meg kapuit a teljesen felújított IH Rendezvényközpont,. A volt  Ifjúsági Ház a mai kor követelményeinek és igényeinek megfelelő modern szórakoztató és rendezvényközponttá alakult és sokszínű programkínálatával hamarosan a szegedeik közkedvelt találkozóhelyévé vált.
A Szegedi Ifjúsági Ház a hetvenes években épült a korra jellemző építészeti megjelenéssel. Az épület akkori ünnepélyes megnyitója 1979 március 21-én volt. Az eltelt közel harminc év alatt kisebb felújítások történtek ugyan, de az idő haladtával egy átfogó rekonstrukció vált szükségessé.   Az Ifjúsági Ház 2007. májusában fogadott utoljára látogatókat, és a Ferroép Zrt., mint kivitelező hamorosan elkezdte az épület felújítási munkáit. A megújult IH ünnepélyes átadására 2008. szeptember 3-án került sor. A hivatalos megnyitón részt  vett az esti program sztárvendége, Al Di Meola is, aki Botka László polgármesterrel együtt vágta át  a szalagot. Az amerikai jazzgitáros  több mint két órás teltházas koncertet adott, a szegedi közönségnek.   A megújulást tükrözi a névváltoztatás is. Az  IH Rendezvényközpont  2008. februárjában vette fel az új nevet,  mely utal a régi névre,  de már továbbmutat a szórakoztató központ funkcióinak bővülésére is. A kulturális programokon kívül helyet kapnak itt szakmai kiállítások, vásárok, üzleti rendezvények, konferenciák és bálak is.  Külső és belső megjelenésben egyaránt a modern, fiatalos stílus dominál - egyszerű letisztult vonalak, modern anyagok, lendületes formák. A színvilágában négy szín dominál, a bézs, mályva, terrakotta és narancs. Ezek a színek köszönnek vissza a dekortapétákon, falakon, és bútorokon.  Az épület bemutatása: Az épület külső homlokzata teljesen új képet mutat. A déli és a keleti oldalon is hatalmas üvegfelületet kapott tágítva és természetes fénnyel megvilágítva ezzel a belső földszinti és emeleti tereket. Az épületen körbefutó "palást" különösen este nyújt izgalmas látványt, hiszen a burkolat mögött 450 színes ledlámpa bújik meg.  A világítás beállítható ún. fényjátékra, amelyben az egyes színek egymás után gyulladnak fel, izgalmas és szép képi megjelenést nyújtva ezzel az esti IH-nak, de statikus világításra is alkalmas, amikor az összes színes lámpa egyszerre világít. Amikor az épületben rendezvény van, kigyúlnak a fények, ezzel köszöntjük a hozzánk látogatókat.
Ih rendezvényközpont
Felső-Tisza part 2.
Szeged 6721
Hungary
46.256068, 20.158049

Elérhetőségei:

Szegedi Ifjúsági Ház Nonprofit Kft. (okt 1.- ápr 30. között) 6721 Szeged, Felső-Tisza part 2. Tel.:+36-30-491-1591 fax:62/423-641 E-mail: laszlogyorgy@ihrk.hu E-mail: szegedcamping@ihrk.hu